
’Belenyújtózkodom’ a reggelbe
’Belenyújtózkodom’ a reggelbe, kérlelhetetlen vágyat érzek arra, hogy mosolyom a párnán hagyjam.

Neked.
Szemed kinyitod. A ’sohakinemhagyottölelés’ új dimenziókat nyit a fény felé, Huncutul rám nézel, két karod összefonja a szeretet minden pillanatát,
majd,
megérzed kedvenc illatod, (frissen sült kakaós falatkák) és megszólalsz,
- Anya, éhes vagyok.

...a szívedet kinyitja...
Szellő játszik levelek közt, labda pattog a járdán, a méhecske mókázni jött, csúszdázik a fény hátán.
Szivárványból mosoly fakad, álmok hídján mese száll, az égbolt is tiszta marad, lépteidben táncot jár.
Minden madár dalra zendül, kettőt vakkant a kutyád, a katica feléd repül, hétpöttyös lesz a ruhád.
Ciripel a tücsök koma, dorombol a kiscica, összecsendül, egy a nóta, a szívedet kinyitja.

Kivetítik
Táncolnak a dallamok, ritmikus léptük szólítja az Életet.
Sóhajtanak a fák,
összezengnek a hangok, ...és kivetítik a letisztult képeket.

Az idő lombjai közt
(Borúra derű)
Az idő lombjai közt megbúvó álmos reggelek lassan kinyíló tekintete könnyeket fest az égre, és a zuhanó jelenben még ott lévő hit-maradékok végleg elvesztik értelmüket.
* Az idő lombjai közt megbúvó álmos reggelek lassan kinyíló tekintete átöleli a fényt, és az újrateremtett jelenben gyökeret eresztő hit körbefonja a létezés minden pillanatát…

Falak
Az eget véső falak lassan leomlanak. ...és a törmelékekben rejlő emlék – képek megtisztított darabjai új dimenziókat nyitnak a lét felé…

Csillag vándorol az égen
Csillag vándorol az égen, hold ragyog a csendes éjben, átölel az édes álom, párnádra száll lepkeszárnyon.
Csillag vándorol az égen, patak csobban esti kékben, halkan suttog már az erdő, pihen a kis bárányfelhő.
Csillag vándorol az égen, csilingel a messzeségben, neved viszi dúdolgatja, reggelre a napfényt hozza.

Van az úgy ...
Van az úgy, hogy az ember elfelejt dolgokat és lépni már képtelen. Keresi a mindennapokat de nem marad más csak a félelem…
Van az úgy, hogy az ember földre zuhan, fel, hiába tekint. Egyszer talán ott volt valahol amit igaznak hitt…
Van az úgy, hogy az ember kiáltana mégis néma marad. Bent rekedt szavak kuporodnak a megtört idő alatt…

Momentum
Pihennek a vágyak. Összegzik a ’ megnemélt’ lehetőségeket.
Korosodik a világ.
Egyetlen percbe próbálja bezsúfolni az életet…

|