Múló álom

Nem mondom, hogy mindig így volt,
De már látom: kék az égbolt

Vártalak, még ne felejts el
Megfognálak két kezemmel

Ha már nem bírja a karom,
Te fogjál meg, ezt akarom

Nem is kell, tán erre kérni
Tiszta lelked még a régi

Azt álmodtam, Veled megyek,
Megfogom majd mindkét kezed

Azt álmodtam, Veled vagyok
Aranyozom minden napod

Reggel véget ért az álom…
Felhők alatt ezt sajnálom

Levél, tõlem

Kedves Gyulám!

(Ha figyelnél rám…)

Újból tollat ragadva,
Eltűnt dolgot kutatva,
Kérdezem, indulatként:
Tán felvetted ruhám?
Nem találom, nem ám!
Hogy történt, miként?

Így nekem inkognitóban
Kell lennem (más öltözet
Nem lévén ruhatáramban
Bocs, kimondtam nevedet)

Azért ragadtam meg tollamat
És szépen kérlek, míg megírom
Azideig Te ne fogjad,
Mert közel állsz hozzám, barátom

Talán nem is hinnéd, mennyire,
Hatásod egy életen át
Gondolkodásomat kísérte,
Vidd, csak nyugodtan, tehát
A forgatható köpönyeget,
Neked is elnézhetik,
Így tehát megteheted
(Ezért szívem sem vérzik)

Van viszont az olvasottság
Igen fontos kérdése:
Ahogy figyel a világ,
Talán rám, vagy Terád,
Ez nincs ma még eldöntve,
Az biztos, enyém a ruhád

Nem ismerjük még azt sem,
Érünk-e valamit,
Külön-külön, vagy együtt,
Kell-e ki majd felsegít,
Mindkettőnket, mindenütt,
Léteddel egy-e életem?

Érzed-e, azt is néha:
Tekinteted lassú, méla?
Ne csüggedj, most semmiképpen,
A bolondok börtönében!
Ígérem, amit most írtál,
Ha más nem olvasná, többször,
Én elolvasom még ötször,
Míg lábam egy cellát járkál

Fényt látok, tán Te is látod, ott elől
Szabadságot akarok,
Velem együtt harcolok
Zubbonyunkat készítették kényszerből

Csak szavak..
.
Csak szavak
Szállnak az égen
Röptüket lentről is féltem.
Engem kimondtak,

Így már szó vagyok,
Kérlek, hogy hagyjatok.
Még nem billegtem,
Tovaszállva, szépen.

A sötét alkonyat
Tépte csak szárnyamat.
Te, dolgodat ne így,
Másként tedd

S boldog lesz életed.
Ne bújj el, ne félj!
Köztünk, szeretettel élj!
Reptesd hát magadat,

Míg létezik akarat,
Ha neked is jó…
Az írás megmarad
De szárnyán
Elszáll a szó

Veled megyek

Sötét erdőben élek
Fák törzsén döccenő fény,
Messziről csak jön felém:
Nevetve fénybe nézek

Nem látok, mert elvakít,
Most valaki végre
Aki engem felsegít,
Ki visz majd a fényre

Érezlek, Te sem láthatsz
E sötét erdő rejtekén,
Mégis magaddal ragadsz:
Múló időn csillan a fény.

Eddig én még nem hittem,
Most, hogy rád találtam már
Érzem, ez a szerelem,
Közös út, mi reánk vár

Utunkat együtt járjuk,
Gonoszságot legyőzve
Teljesült régi vágyunk
Most pihenni kellene

Fogd, kérlek a kezemet
Tudom, a fák közt van ösvény
Csak érezzem lélegzetedet
Menjünk ki, Te és én!

Most

Most

Szabadon engedem
Mind a sok-sok könnyem,
Nem szégyellem,
Kell, ezt kell tennem

Hozd

Ha van erőd, érzésedet
Kérlek, hogy ne szégyelljed
E nélkül sosem lehet
Emberi az életed

El

Sorvad a lelked nélküle
Megértés kell, barátság,
A segítő bizonyság.
S mindezek érzete

Közénk

Nem állhat majd harag,
Így tegyél és akard!
Mosolyogj csak, s nevess,
Így fogadj el, szeress!

Szeretetedet

Két kezeddel szórhatod,
Megtérül-e nem tudod
Mégis, az többet kaphat
Ki tudja, mindig ad majd

Amíg

Kezedet ölelésre,
Te is felénk emelve
Keresed a társakat
Magányod elfut, elhagy

Megteheted

Amit szerettél volna
Csupán találj barátokra!
(Társas lény minden ember,
Rádöbbensz Te is egyszer)

Tücsökszó

Hétfőn születtem, kedden katonának mentem
Géppisztolyt fogtam, ölni készen.
Körülöttem nagy-nagy csend
Csak a tücsök ciripelt.

Szerdán sírokat ástam, sok lyukat,
…többé nem hallom már hangjukat
Körülöttem nagy-nagy csend,
Csak a tücsök ciripelt.

Csütörtökön kész lett a temető,
Nincs már anya, nincs már szerető.
Csak a csend, mely átölel,
Minden élő meglapul
De messze, valahol
Egy tücsök ciripel.

Félni kezdtem pénteken,
Hogy elveszik az életem.
Keveset éltem még csak,
De szívem, mint a jégcsap,
Nem olvassza szerelem.
Jégcsap szívemen az úr a félelem,
Már nem ver, szinte lötyög,
S a csendben ciripel egy tücsök.

Sötét arcok értem jöttek szombaton.
Rémülten néztem csak
Mikor fölém hajoltak,
S gyöngyözött a homlokom
Most itt vagyok én is, halljátok?!
Feleljetek halottak, kik miattam haltatok!
…..Csak a csend felel,
S a csendben,
-Hallom innen-
Egy tücsök ciripel.

Vasárnap, e szép ünnepen
Gyertyát gyujtottak fölöttem
Se arcú emberek
Néha megállnak
Sírom mellett,
S nézik fejfámat
Körülöttem nagy-nagy csend,
Itt vagyok a föld alatt!
Síromban egyedül, mélyen lent.