Dali első álma - ha valóra válna...

...bálna várna vacsorára de közte közbe
omlós siralom falak közé bukik a nap
kimerevített fosszíliák száradnak lent-fent
fokozottan eloretolt helyorségben
harsan a kürt-szava-szalad cipel urt
küretként kezelt félre dobott rózsabimbó
szétforgácsolt hal-ott lelkét
anyatigris ordítja kígyó-mérgét szét
szertefoszlott bomlott elme
test a testbe mélyen egészen
álompárzás osi ösztöne rajzik- zajlik
már nem fázik csupa-szorongástól
lúdborzik illatos álma
harsonadörreno géppisztolysorozat
lorésen átlóban átlo… a No illata
orrfacsaró oszló hulla marcona szája
tátva kitárva- mérce belefér-e a fény…

Dali második álma - a rózsavér hulláma

Villan a pillanat, rózsavére fakad
alant pengeélen félelem bére ment
szerelmet - vall a lanka messzesége,
puha minta, mint a szirma kékje.
Égbe kiáltó hatalma lázító, csábító,
téphetetlen fékeveszett felhok
felett no a rot pír, csirátlan-steril
hullámok szelik a légüres hermetikus
terek közé szorult tébolyult
ég felé gyökerezo virágkelyhet...

Dali harmadik álma - a vérrózsa szajhája

árny oson kopottan
vérár sodorja messze álmát
hajnali léptek fájdalma szüli magányát
arca ha volt is tegnap ködébe veszett
hajzuhatagban vérrózsa buggyan
esze-veszett mellén csügg a múlt
pore bájában tarthatatlanul feszül
rút kéjbe andalúz hévvel menekül
szélvész tépetten vak koldus cipeli vágyát
szikéje hasítva élvezte kínjai húrját…

Dali negyedik álma - a Megváltó halálával nem ért véget

Túlpartról üzen a végtelen szeretet,
ne higgy a kísértonek, nem akar mást,
csupán balga mód igába hajtani
farizeusi vérrel fertozve kínpadra vinni
álhatatlan lelked.
Haza térsz majd álmaidba, s vétkeid Isten adta
szerelemmel törli, jutalmát nem feledve el.
Fáradt tested keresztúton porba hullhat,
szárnyaló galamb meghallja suttogásod,
múlt árnyaira vasszegekkel feszített
vérzo szív tekint le, léleksimogatón arcodra
csókolja sóhaját, miközben könnyeid árkot
festenek boröd ráncain.
Mond! Mond el akkor imád – hazatértem Uram -
adj egy csepp erot nekem is ebben a világzengésben,
s ha cipelnem kell, hát cipelem vétkem… Te érted…

Dali ötödik álma - arcának halála evés közben szétfolyik

tartós mértékkel mérve
szemére vette báját
hím-pellér mivoltát tagadva
nem is tudja milyen hiú a balga
szalonnát süt, rúzsos szájában tuz
semmi haszna, s pore foje
nem tagadja elég volt belole
csorog-csobog, folyvást fortyog
orrba fuzött remény keményen
állja sarát, míg bajsza pajkosan csiklandja
esendo arcizmát, közben…
mélán tekint elore, tudja nem sül ki semmi jó
belole lakmározik hangya, rút féreg
dobozában ott a rovarméreg
teheti? mért ne, hisz annyira
lágyan tekint a végtelenbe
úgy döntött felszúrja magát egy esernyore
selyem suhogása közben …

Dali utolsó álma - a hattyú halála

várhatom e mond a tuzvihar szelét
szívem vad üvölto orkán hasítja ketté
vesztükbe homokszemek gurulnak
csont szárnyakkal verdesve keresem
álmaimban a kiutat… kutatva kutakba
sötét lyukakba bújva… orzo szem néz rám
örökre feledem a dicso múltat miközben
magányom egyre jobban kínoz…
hallom a horizont zenéjét, közeled' az úton
dúdolva felém hajol az ismeretlen csábítása
s míg fuldoklom reped a festett vakolat máza
vérvörösen hasad a jövokép alagutat váj a fénybe
részlegesen hajómmal kikötök ég kékjébe
lehajtott fejjel küszködve no már a fáj - dalom
Dalinak szól lassan, hattyúszemem álmos lehunyom…