|

Múló álom
Nem mondom, hogy mindig így volt, De már látom: kék az égbolt
Vártalak, még ne felejts el Megfognálak két kezemmel
Ha már nem bírja a karom, Te fogjál meg, ezt akarom
Nem is kell, tán erre kérni Tiszta lelked még a régi
Azt álmodtam, Veled megyek, Megfogom majd mindkét kezed
Azt álmodtam, Veled vagyok Aranyozom minden napod
Reggel véget ért az álom… Felhők alatt ezt sajnálom

Levél, tõlem
Kedves Gyulám!
(Ha figyelnél rám…)
Újból tollat ragadva, Eltűnt dolgot kutatva, Kérdezem, indulatként: Tán felvetted ruhám? Nem találom, nem ám! Hogy történt, miként?
Így nekem inkognitóban Kell lennem (más öltözet Nem lévén ruhatáramban Bocs, kimondtam nevedet)
Azért ragadtam meg tollamat És szépen kérlek, míg megírom Azideig Te ne fogjad, Mert közel állsz hozzám, barátom
Talán nem is hinnéd, mennyire, Hatásod egy életen át Gondolkodásomat kísérte, Vidd, csak nyugodtan, tehát A forgatható köpönyeget, Neked is elnézhetik, Így tehát megteheted (Ezért szívem sem vérzik)
Van viszont az olvasottság Igen fontos kérdése: Ahogy figyel a világ, Talán rám, vagy Terád, Ez nincs ma még eldöntve, Az biztos, enyém a ruhád
Nem ismerjük még azt sem, Érünk-e valamit, Külön-külön, vagy együtt, Kell-e ki majd felsegít, Mindkettőnket, mindenütt, Léteddel egy-e életem?
Érzed-e, azt is néha: Tekinteted lassú, méla? Ne csüggedj, most semmiképpen, A bolondok börtönében! Ígérem, amit most írtál, Ha más nem olvasná, többször, Én elolvasom még ötször, Míg lábam egy cellát járkál
Fényt látok, tán Te is látod, ott elől Szabadságot akarok, Velem együtt harcolok Zubbonyunkat készítették kényszerből

Csak szavak.. . Csak szavak Szállnak az égen Röptüket lentről is féltem. Engem kimondtak,
Így már szó vagyok, Kérlek, hogy hagyjatok. Még nem billegtem, Tovaszállva, szépen.
A sötét alkonyat Tépte csak szárnyamat. Te, dolgodat ne így, Másként tedd
S boldog lesz életed. Ne bújj el, ne félj! Köztünk, szeretettel élj! Reptesd hát magadat,
Míg létezik akarat, Ha neked is jó… Az írás megmarad De szárnyán Elszáll a szó

Veled megyek
Sötét erdőben élek Fák törzsén döccenő fény, Messziről csak jön felém: Nevetve fénybe nézek
Nem látok, mert elvakít, Most valaki végre Aki engem felsegít, Ki visz majd a fényre
Érezlek, Te sem láthatsz E sötét erdő rejtekén, Mégis magaddal ragadsz: Múló időn csillan a fény.
Eddig én még nem hittem, Most, hogy rád találtam már Érzem, ez a szerelem, Közös út, mi reánk vár
Utunkat együtt járjuk, Gonoszságot legyőzve Teljesült régi vágyunk Most pihenni kellene
Fogd, kérlek a kezemet Tudom, a fák közt van ösvény Csak érezzem lélegzetedet Menjünk ki, Te és én!

Most
Most
Szabadon engedem Mind a sok-sok könnyem, Nem szégyellem, Kell, ezt kell tennem
Hozd
Ha van erőd, érzésedet Kérlek, hogy ne szégyelljed E nélkül sosem lehet Emberi az életed
El
Sorvad a lelked nélküle Megértés kell, barátság, A segítő bizonyság. S mindezek érzete
Közénk
Nem állhat majd harag, Így tegyél és akard! Mosolyogj csak, s nevess, Így fogadj el, szeress!
Szeretetedet
Két kezeddel szórhatod, Megtérül-e nem tudod Mégis, az többet kaphat Ki tudja, mindig ad majd
Amíg
Kezedet ölelésre, Te is felénk emelve Keresed a társakat Magányod elfut, elhagy
Megteheted
Amit szerettél volna Csupán találj barátokra! (Társas lény minden ember, Rádöbbensz Te is egyszer)

Tücsökszó
Hétfőn születtem, kedden katonának mentem Géppisztolyt fogtam, ölni készen. Körülöttem nagy-nagy csend Csak a tücsök ciripelt.
Szerdán sírokat ástam, sok lyukat, …többé nem hallom már hangjukat Körülöttem nagy-nagy csend, Csak a tücsök ciripelt.
Csütörtökön kész lett a temető, Nincs már anya, nincs már szerető. Csak a csend, mely átölel, Minden élő meglapul De messze, valahol Egy tücsök ciripel.
Félni kezdtem pénteken, Hogy elveszik az életem. Keveset éltem még csak, De szívem, mint a jégcsap, Nem olvassza szerelem. Jégcsap szívemen az úr a félelem, Már nem ver, szinte lötyög, S a csendben ciripel egy tücsök.
Sötét arcok értem jöttek szombaton. Rémülten néztem csak Mikor fölém hajoltak, S gyöngyözött a homlokom Most itt vagyok én is, halljátok?! Feleljetek halottak, kik miattam haltatok! …..Csak a csend felel, S a csendben, -Hallom innen- Egy tücsök ciripel.
Vasárnap, e szép ünnepen Gyertyát gyujtottak fölöttem Se arcú emberek Néha megállnak Sírom mellett, S nézik fejfámat Körülöttem nagy-nagy csend, Itt vagyok a föld alatt! Síromban egyedül, mélyen lent.

| |