
Dali első álma - ha valóra válna...
...bálna várna vacsorára de közte közbe omlós siralom falak közé bukik a nap kimerevített fosszíliák száradnak lent-fent fokozottan eloretolt helyorségben harsan a kürt-szava-szalad cipel urt küretként kezelt félre dobott rózsabimbó szétforgácsolt hal-ott lelkét anyatigris ordítja kígyó-mérgét szét szertefoszlott bomlott elme test a testbe mélyen egészen álompárzás osi ösztöne rajzik- zajlik már nem fázik csupa-szorongástól lúdborzik illatos álma harsonadörreno géppisztolysorozat lorésen átlóban átlo… a No illata orrfacsaró oszló hulla marcona szája tátva kitárva- mérce belefér-e a fény…

Dali második álma - a rózsavér hulláma
Villan a pillanat, rózsavére fakad alant pengeélen félelem bére ment szerelmet - vall a lanka messzesége, puha minta, mint a szirma kékje. Égbe kiáltó hatalma lázító, csábító, téphetetlen fékeveszett felhok felett no a rot pír, csirátlan-steril hullámok szelik a légüres hermetikus terek közé szorult tébolyult ég felé gyökerezo virágkelyhet...

Dali harmadik álma - a vérrózsa szajhája
árny oson kopottan vérár sodorja messze álmát hajnali léptek fájdalma szüli magányát arca ha volt is tegnap ködébe veszett hajzuhatagban vérrózsa buggyan esze-veszett mellén csügg a múlt pore bájában tarthatatlanul feszül rút kéjbe andalúz hévvel menekül szélvész tépetten vak koldus cipeli vágyát szikéje hasítva élvezte kínjai húrját…

Dali negyedik álma - a Megváltó halálával nem ért véget
Túlpartról üzen a végtelen szeretet, ne higgy a kísértonek, nem akar mást, csupán balga mód igába hajtani farizeusi vérrel fertozve kínpadra vinni álhatatlan lelked. Haza térsz majd álmaidba, s vétkeid Isten adta szerelemmel törli, jutalmát nem feledve el. Fáradt tested keresztúton porba hullhat, szárnyaló galamb meghallja suttogásod, múlt árnyaira vasszegekkel feszített vérzo szív tekint le, léleksimogatón arcodra csókolja sóhaját, miközben könnyeid árkot festenek boröd ráncain. Mond! Mond el akkor imád – hazatértem Uram - adj egy csepp erot nekem is ebben a világzengésben, s ha cipelnem kell, hát cipelem vétkem… Te érted…

Dali ötödik álma - arcának halála evés közben szétfolyik
tartós mértékkel mérve szemére vette báját hím-pellér mivoltát tagadva nem is tudja milyen hiú a balga szalonnát süt, rúzsos szájában tuz semmi haszna, s pore foje nem tagadja elég volt belole csorog-csobog, folyvást fortyog orrba fuzött remény keményen állja sarát, míg bajsza pajkosan csiklandja esendo arcizmát, közben… mélán tekint elore, tudja nem sül ki semmi jó belole lakmározik hangya, rút féreg dobozában ott a rovarméreg teheti? mért ne, hisz annyira lágyan tekint a végtelenbe úgy döntött felszúrja magát egy esernyore selyem suhogása közben …

Dali utolsó álma - a hattyú halála
várhatom e mond a tuzvihar szelét szívem vad üvölto orkán hasítja ketté vesztükbe homokszemek gurulnak csont szárnyakkal verdesve keresem álmaimban a kiutat… kutatva kutakba sötét lyukakba bújva… orzo szem néz rám örökre feledem a dicso múltat miközben magányom egyre jobban kínoz… hallom a horizont zenéjét, közeled' az úton dúdolva felém hajol az ismeretlen csábítása s míg fuldoklom reped a festett vakolat máza vérvörösen hasad a jövokép alagutat váj a fénybe részlegesen hajómmal kikötök ég kékjébe lehajtott fejjel küszködve no már a fáj - dalom Dalinak szól lassan, hattyúszemem álmos lehunyom…

|