Elgondolkodtam,
hogy én miért nem tudok
szépeket írni.
Boldogságról, szerelemről,
repdeső szivekről,
mosolyokról ajkakon.
Miért csak sötét
és mégsötétebb életérzések
merülnek fel bennem.
Miért lázadok, miért
akarok mindíg renitens lenni,
sosem állni be
a sorba a rendes,
és boldog emberek közé.
Nekem ha eszembe is jutnak
fennkölt szavak
szépről, jórol,
nem akarnak versbe állni.
Kellenek nekem egyáltalán
boldog érzések?
Persze, hogy igen.
Hisz mint más,
én is mindíg arra vágyom,
hogy szép legyen az életem,
amíg még van időm és megtehetem.
Mert az évek, jaj
nagyon gyorsan telnek,
s mire észreveszem,
már megöregedtem,
és ha nem
vigyázok mindent elveszítek,
nem tudom meg soha
mivégre teremtett szerelmet
a magasságos nagy tervező...
S én ostoba, anélkül távozom
erről a helyről,
hogy a titkot nem fejtettem meg.
Ezért nem irtam soha eddig, igazi,
szerelmes verseket...