Ha elmúlik a szerelem

Ha elmúlik a szerelem, már nem nézünk egymásra.
Talán szégyelljük, hogy valami közünk volt hozzá.
Ridegen elmegyünk egymás mellett, haragudva,
vagy hazudjuk, hogy jó volt. Fájt az egész,
mégis szerettük egymást. Ki tehet róla?
Bántottál – talán. A végén teher voltam neked.
Elmúlt a szerelem. Nem beszélünk többet,
nem nézünk egymás szemébe, tétován,
elfordított fejjel sietünk tovább. Minden ami maradt,
egy halk szia. Nem vibrál a levego, csak a borús
novemberi köd szitálja arcunkba a hideget.

Volt kedvesem. Titkolt, szeretett. Elhagyott.
Senki nem tehet róla, hogy elmúlt a szerelem.
Talán nem is volt. Ki tehet róla?

Aztán ha mégis változik valami
Csupán az ido csúszik alólam ki
Egyensúlyom vesztve a mélybe zuhanok
Tudom egy új világba szorult a hurok

S mint lélekharang kong az üres terem
Hidd el szép lesz a mélyhutött szerelem
Alszunk vagy száz évet s nem vénülünk
Ha minden elmúlik csak akkor ébredünk

Akkor majd szeretni fogsz mint Rómeó Júliát
Akkor majd szedsz nekem egy csokor orgonát
Akkor majd lehozod a csillagokat is nekem
Akkor majd akkor válik valóra az igaz szerelem

Csodás álmok jönnek

ott, ahol a tenger-szem
csillogva hullámzik,
s madarak röppennek fel,
fel az égig,
ott, ahol a hegyek havas csúcsukkal
a magasba törnek,
ott, ahol az alpesi réten
az anemonák szirmai zenélnek,
ott, ahol a fenyok közt álmosan
bújik a napsugár,
ott a selymes fuben fekve
a kék eget nézem már,
arcod látom felhok közt,
árnyakat a fényben,
s ha szél borzolja hajam,
mint kezed simítása,
elképzelem milyen lenne
szíved dobbanása,

s látom repülni a türkizkék madarat
ott, ahol egy árnyas lombú fa alatt
ülök és rád gondolok, rád gondolok,
könnyeim erednek'
ott a pipacsok közt, végre,
csodás álmok jönnek…  

Elkísérlek

Hallgasd!
Hallgasd a csendet,
ott van, benned.
Mélyen, ősi egészben.
Hallgasd és érezd,
ahogy áramlik ereidben a véred.
Az élet,
színei szépek,
s a fények,
mint sugárzó utak, fekete lyukak.
Spirális rendszerek -
űrben bolyongó magányos szellemek.
Lépek feléd,
vezetsz?
Engedd meg, hogy elkísérjelek.

Várlak

Várlak… gondolataim közt elvesztem.
Utat nem nyit ezer szellem,
Bezárva élek falaim közt,
Nem látom az egeket, sem az éj sötétjét.
Mélyen gyökerek közt álmodom -
- Végtelen idoben ömlik szét a tejfehér emlék
S a mezon lepkék libegnek a fényben
Hosszú hajamban virágok nyílnak
A szél repíti magasba kacagásom -
- Ekkor felébredek véget ért az álom,
Hu szolgám a sötét betakar,
Pincehideg szájával homlokomra
Csókol ezer és ezer ráncot
És még mindig várok,
Most már álmok nélkül.
Nem táncolnak… csak az árnyak
fojtogatnak… torkomon csak a szavak akadnak,
Fuldokolva markolom párnám.
A végso krízis elmúlt
A fényes eon vár rám…

Vágyvirágok

Szeretném ha szeretnél
Velem együtt nevetnél
Mosolyomat neked adnám
Reményeid megváltanám…
Szeretnélek megcsókolni
Boldogságot nem álmodni
Arcod lágyan simogatnám
Szemed csillogását látnám…
Szeretnélek átölelni
Sötét éjjel veled lenni
Együtt gyújtani a lángot
Mint a szerelemvirágot…
Szeretnélek úgy szeretni
Végre boldogságban élni
Oly nagy kérés ez tudom
Mégis errol álmodom…