A föld álmai

Éjfekete felhők gyűltek az égen,
Eltakarva orvul a kelő napot.
Kihunytak a fények, mit eddig kapott
A szunnyadó föld. S nem ébredt fel mégsem.

Álmodott tovább… lágy fehér takaró
Borította álmát, szépen csendesen.
Mint simító kéz, ha arcon megpihen,
Lassan elkezdett hullani rá a hó.

Így, mire a felhők elszálltak végre
Mert a szél megunta sötét árnyait
S a nap csendesen felkúszott az égre

Nem találta sehol a föld vágyait.
Hiába kereste, nem lelte meg mégse’
Betemette a hó boldog álmait…

Ébressz fel

Ébressz fel kérlek, mert fáj ha álmodok
Nem süt a nap, kialusznak a fények
Lelkemre sötétség borul és félek
Ha nem ragyognak már a csillagok

Rázd a vállam! Mert a semmi ködén át
Újra eljönnek s durván félre löknek
A múlt árnyai… és arcomon könnyek
Csorognak lassan… húzva mély barázdát.

Szólj hangosan vagy suttogd a fülembe,
Hogy velem leszel és foghatom kezed
S itt maradsz végleg, most és mindörökre.

S ha majd mint imát suttogom neved
És rám hajolsz csak úgy, engem szeretve,
Álmom szép lesz…s nem kell ébresztened.

Percek a nyárból

Búcsút intve lassan elköszön a nyár,
De itt marad még emléke szívemben.
Ha őszi estén gyertya lángja lebben,
Gondolataimban újra rám talál.

Összegyűjtöm akkor s elviszem neked,
Vágytól édes nyarunk legszebb perceit.
Ha majd éji órán nincs mi felhevít,
Naptól forró csókja ott legyen veled.

S mikor ablakodba költözik a tél,
Hófehéren ringva csupasz bokrokon,
Lenhajadba borzol hűvösen a szél,

Meleg kabátodon csendben átoson,
A fénylő nyár mégis szívedben zenél…
Mint rózsaszirom megvetett vánkoson.

Nyárbúcsúztató

Elbújt a nyár, hiába várom újra.
Sárguló fák mögé rejtette báját.
Tavasztól kapott gyönyörű virágát,
Könnyezve bár, lelkem tavába szórja

Téged kereslek a hulló szirmokon.
Csendben haldokló, bús levek között.
S bár szemem tükréből messze költözött
Az illatos fény, most mégis álmodom:

Látom, hogy itt vagy, foglak karjaimban
S a nap megszépíti szemed sugarát.
Fejem öledben, szívem érted dobban,

Jöhet az ősz is, szerelmünk fonalát
El, nem tépheti. S ha a tél betoppan,
Együtt énekeljük a nyár szép dalát.

Tücsökszerenád

Millió csillag ragyogott az égen
A csendet csak tücsökzene törte meg.
Hallgattuk...s néztük, hogyan remeg,
Vibrál a fény a tejút tengerében.

Emlékszel? Gyöngéden átkaroltalak.
Fejed vállamra hajtva ültünk ketten...
Nem vettük észre, még a szél se rebben
Az idő megállt akkor az ég alatt.

Kizártunk mindent. Megszűnt a külvilág.
Lelkünket csak szerelmünk töltötte be.
Tudtuk rólunk szól a tücsökszerenád,

E- nyárvégi éj szépséges éneke.
Biztosak voltunk, hogy itt a boldogság,
Mert méhedben a jövő ígérete.